A Fénykorona szertartás története

A Magyar Szent Korona – hosszas diplomáciai egyeztetést követően – 1978. január 5-én hazaérkezett az Amerikai Egyesült Államokból, ahol a II. világháború után 25 évig tartózkodott.

Az eseményhez kapcsolódóan a két ország az alábbi közös közleményt adta ki, mely a napilapokban 1977. december 16-án jelent meg:
„ Az Amerikai Egyesült Államok elnöke megállapította, hogy helyénvaló és időszerű visszaadni Magyarország népének Szent István koronáját és a koronázási ékszereket, melyek a II. világháború befejezése óta az Amerikai Egyesült Államok őrizetében vannak. A korona visszaadására 1978. január 6-án és 7-én Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor, a magyar és az amerikai népet képviselő küldöttségek részvételével. A Magyar Népköztársaság kormánya a koronát és a koronázási ékszereket Budapesten, állandó jelleggel, egy megfelelő történelmi helyen fogja kiállítani, úgy, hogy az ország lakossága, külföldön élő magyarok és külföldiek egyaránt láthassák azokat.”

A közös közlemény napjainkig hatóan meghatározta a koronázási jelvények őrzésének rendszerét. Kezdetben a Magyar Nemzeti Múzeumban kerültek elhelyezésre.

A Szent Korona és a hozzátartozó királyi jogar, valamint az országalma és a koronázási kard 2001. január 1-én átkerült az Országház kupolatermébe.

1978. január 7-ét követően a Magyar Szent Korona az őt felkeresők számára szabadon megtekinthetővé vált. Ezzel a közjogi funkciója is némileg megváltozott. Megkezdődött a nemzet koronázása (tudatformálása és nemesítése).

A Szent Korona által “megszólítottak” egy csoportja 1980. december 31-én megtartotta az első fénykorona szertartást. A kezdetekre való visszaemlékezést Pap Gábor előadásában adjuk közre.

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.


Pap Gábor – A Fénykorona szertartások kezdete, MHM 2000. május 28.